|
Írta: buzsak.hu
|
|
2007. október 26. péntek 10:04 |
|
BUZSÁK Tisztelt Érdeklődők, Kedves Vendégeink!
Buzsák lakossága, Buzsák község Képviselő-testülete és a magam nevében tisztelettel köszöntöm Önöket!
A több mint 500 éves település virágzó hagyományai, építészeti látnivalói, hagyományos rendezvényei jelentős idegenforgalmi vonzerővel bírnak. A XV.-XVI. Században nagy számú dalmát, ill. illír, horvát nemzetiségű család telepedett le a területen, és az általunk hozott tradíciók átfonták az itt élők életét. Kialakult egy olyan jellegzetes kultúra, amely csak erre a közösségre jellemző. A település a Kis-Balaton és Balaton Felvidéki Nemzeti Park tájvédelmi körzetébe illeszkedik.
Buzsák legrégebbi műemléke az egyhajós, félköríves szentélyű román kori Fehér Kápolna, amely egy Akts nevű, elpusztult középkori település plébániatemploma volt. 1704-ben készült faragott szőlőindás reneszánsz faoltára jelenleg a római katolikus templomban tekinthető meg. A katolikus templomot 1791-ben szentelték fel, gazdag buzsáki hímzéssel készült miseruha és oltárterítő gyűjteménye országszerte ismert. A János-hegyi pincesor műemlék, nádfedeles pincéiben a gazdák gyönyörű természeti környezetben kínálják boraikat. A Pünkösdi Találkozón folklórprogram, főzőverseny és borverseny, a Buzsáki Búcsún folklórműsorok, népi iparművészeti bemutató és vásár, a Szüreti Napokon főzés – ételkóstolás, szüreti bál és lovakkal, lovaskocsikkal, a kocsikon ülő táncosokkal hagyományos szüreti felvonulás várja a községbe látogatókat.Az ősi dal- és tánckultúrát a Hagyományőrző Népi Együttes és az Asszonykórus fellépésein ismerhetjük meg.
A Buzsáktól 5 km-re található Csisztafürdőt 42 °C –os, ásványi anyagokban gazdag gyógyhatású melegvize miatt sokan keresik fel. A gyógyvízre olajkút fúrása során akadtak. A fürdő gyógyvize egészen kitűnő összetételű és az ásványi anyagok sűrűsége igen magas, egy liter vízben 5200 mg oldott anyag található. A 700 méteres mélységből feltörő termálvíz ásványi anyagokban gazdag, hidrokarbonátos, kénes, nagy mennyiségű szénsavat is tartalmazó összetételénél fogva alkalmas fürdőkúraként alkalmazva mozgásszervi, nőgyógyászati és reumatikus betegségek kezelésére, ivókúra során fogyasztva pedig a gyomorhurutos betegségeket gyógyítja. A fürdő területén étkezési lehetőségek és természetgyógyászati lehetőségek állnak a fürdőzők rendelkezésére, ezzel fokozva komfortérzetüket.
Az Önkormányzat Képviselő-testületének programjában prioritást élvez Csisztafürdő további fejlesztése és a Csisztafürdőt Fonyóddal összekötő út megépítése. Községünkben – az eltelt néhány év alatt – teljesen kiépült az infrastruktúra.Községünk nagy része a turizmusból él, így a várható nagy beruházások a foglalkoztatottságot szinte teljes egészében megoldanák településünkön és részben a kistérségben is. Községünkben lévő Tourinform Iroda koordinálja és szervezi a kistérség településeinek idegenforgalmát is. Szeretnénk, ha településünk a kistérség idegenforgalmi, kulturális és népművészeti központja lenne. Erre való törekvésünket erősítette meg 2005. augusztus 14-én, a Buzsáki Búcsú ünnepén a Somogy Megyei Önkormányzat.
A rendezvény alkalmával Dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés Elnöke „Örökségünk – Somogyország Kincse” kitüntetést adományozott községünknek, Buzsák népművészetének.
Az eddigi eredményeink bíztatást adnak további terveink megvalósításához, amelyek egyben településünk jövőjét határozzák meg – reményeink szerint hosszútávon.
Falunk megbecsüléssel és szeretettel vár és fogad minden jó szándékú érdeklődőt, vendéget, kérjük látogassanak el hozzánk!
Tapolcai József polgármester
|
|
Utolsó frissités ( 2010. március 31. szerda 11:44 )
|